A Vasárnapi Hírekbe írtuk.
Jó másfél évtizede a boros világban új mozgalom született. ABC névre hallgatott, ami feloldva annyit tesz: „Anything but Chardonnay”, azaz „Bármit, csak Chardonnay-t ne!”. Egy idő után már nem csak a nevezett szőlőfajtára, de többek között a Cabernet Sauvignon-ra, a Sauvignon Blanc-ra és a Merlot-ra is vonatkozott, azaz világfajtákra, amelynek alapvető sajátossága, hogy egymástól tökéletesen különböző körülmények között is képesek saját tulajdonságaikat érvényesíteni és remek minőséget adni, illetve, hogy eltérő klimatikus viszonyokat is bírnak, ezért tulajdonképpen bármilyen körülmények között megmaradnak.
 |
| Autochton szőlők között |
A legtöbb világfajta eredetileg valamely francia borvidékhez volt köthető, mára azonban széltében-hosszában elterjedtek. A legismertebb a már említett Cabernet Sauvignon is innen, egészen pontosan Bordeaux-ból indult világhódító útjára. Franciaországban a XVII. században említik először írásos források, eredetét pedig az ország egyik honos fajtája, a Cabernet Franc, illetve egy másik világfajta, a Sauvignon Blanc nászára vezetik vissza. Úgynevezett vadon porzással történt a „Bunga-bunga” (copyright by Berlusconi), melyből neve is származik: a francia „sauvage” szó jelentése 'vad'. A Vad Cabernet-t ma 260 ezer hektáron termesztik világszerte, Ausztráliától Dél-Afrikán és Chilén keresztül, Olaszországon át egészen Kaliforniáig bezárólag. A vörösök mellett jelentősek a fehér világfajták is: legismertebb és legelterjedtebb a már említett Chardonnay, de szorosan a nyomában van a Sauvignon Blanc, a Semillon – amely a híres Sauternes-i édesbor kiváló alapanyag is –, és az elzászi illetőségű Rajnai Rizling is.
A világfajták elterjedésével a világ bármely táján, a termőhely sajátosságainak megjelenése mellett persze, a fogyasztó nagy nyugalommal fogyaszthatott e fajtákból és kielégítette azon elvárását – parafrazálva a kádári krumplilevest –, hogy a Cabernet az legyen Cabernet. De akkor mégis mi vezetett az ABC-mozgalomhoz? Nyilván az unalom: az uniformizáltság okozta biztonságérzetet felváltotta a csömör, és a fogyasztók a hasonlóság helyett a különbözőséget kezdték el keresni. Új korszak kezdődött: az autochton, azaz az őshonos fajták dicsérete. Az autochton szó tudományos szigorral nézve azokat fajtákat illeti, amelyek az adott régióból – a mi esetünkben a Kárpát-medencéből – származnak, de a borértők ennél lazábban használják: azokat a fajtákat illetik ezzel a jelzővel, amelyek az adott régióban, országban nagy hagyományokkal bírnak (míg másutt nem, vagy kevésbé). A mi esetünkben az első csoportra példa az Ezerjó, a Kéknyelű, vagy kevésbé ismert Gohér, Csomorika, Kolontár és Magyarka. Az utóbbira pedig a Furmint, a Kadarka, vagy a Kékfrankos. A magyar fogyasztók is sokáig kizárólag a világfajták bűvöletében éltek, részben azért, mert a filoxéra járvány után sokszor nem őshonos fajtákkal oltották be az amerikai töveket, hanem engedtek például a Cabernet csábításának – ezért Villány ma a Bordeaux-i házasítások magyarországi „képviselete” –, részben pedig azért, mert a mennyiséget a minőség elé helyező szocialista rezsim leszoktatott minket például a Kadarka fogyasztásáról
Az ABC-korszaknak is vége van már, a fogyasztók rátalálni látszanak az arany középútra: értékelik a világfajták terroir adta sajátosságait, de mellette felértékelődött a helyi és regionális fajták ázsiója is. Ez pedig a nemzetközi piacon is helyzetbe hozhatja a magyarok nagy, titkos favoritját, a Furmintot is.
