A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kéknyelű. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kéknyelű. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. november 20., vasárnap

Magyarország kontra világ?

A Vasárnapi Hírekbe írtuk.

Jó másfél évtizede a boros világban új mozgalom született. ABC névre hallgatott, ami feloldva annyit tesz: „Anything but Chardonnay”, azaz „Bármit, csak Chardonnay-t ne!”. Egy idő után már nem csak a nevezett szőlőfajtára, de többek között a Cabernet Sauvignon-ra, a Sauvignon Blanc-ra és a Merlot-ra is vonatkozott, azaz világfajtákra, amelynek alapvető sajátossága, hogy egymástól tökéletesen különböző körülmények között is képesek saját tulajdonságaikat érvényesíteni és remek minőséget adni, illetve, hogy eltérő klimatikus viszonyokat is bírnak, ezért tulajdonképpen bármilyen körülmények között megmaradnak.

Autochton szőlők között
A legtöbb világfajta eredetileg valamely francia borvidékhez volt köthető, mára azonban széltében-hosszában elterjedtek. A legismertebb a már említett Cabernet Sauvignon is innen, egészen pontosan Bordeaux-ból indult világhódító útjára. Franciaországban a XVII. században említik először írásos források, eredetét pedig az ország egyik honos fajtája, a Cabernet Franc, illetve egy másik világfajta, a Sauvignon Blanc nászára vezetik vissza. Úgynevezett vadon porzással történt a „Bunga-bunga” (copyright by Berlusconi), melyből neve is származik: a francia „sauvage” szó jelentése 'vad'. A Vad Cabernet-t ma 260 ezer hektáron termesztik világszerte, Ausztráliától Dél-Afrikán és Chilén keresztül, Olaszországon át egészen Kaliforniáig bezárólag. A vörösök mellett jelentősek a fehér világfajták is: legismertebb és legelterjedtebb a már említett Chardonnay, de szorosan a nyomában van a Sauvignon Blanc, a Semillon – amely a híres Sauternes-i édesbor kiváló alapanyag is –, és az elzászi illetőségű Rajnai Rizling is.

A világfajták elterjedésével a világ bármely táján, a termőhely sajátosságainak megjelenése mellett persze, a fogyasztó nagy nyugalommal fogyaszthatott e fajtákból és kielégítette azon elvárását – parafrazálva a kádári krumplilevest –, hogy a Cabernet az legyen Cabernet. De akkor mégis mi vezetett az ABC-mozgalomhoz? Nyilván az unalom: az uniformizáltság okozta biztonságérzetet felváltotta a csömör, és a fogyasztók a hasonlóság helyett a különbözőséget kezdték el keresni. Új korszak kezdődött: az autochton, azaz az őshonos fajták dicsérete. Az autochton szó tudományos szigorral nézve azokat fajtákat illeti, amelyek az adott régióból – a mi esetünkben a Kárpát-medencéből – származnak, de a borértők ennél lazábban használják: azokat a fajtákat illetik ezzel a jelzővel, amelyek az adott régióban, országban nagy hagyományokkal bírnak (míg másutt nem, vagy kevésbé). A mi esetünkben az első csoportra példa az Ezerjó, a Kéknyelű, vagy kevésbé ismert Gohér, Csomorika, Kolontár és Magyarka. Az utóbbira pedig a Furmint, a Kadarka, vagy a Kékfrankos. A magyar fogyasztók is sokáig kizárólag a világfajták bűvöletében éltek, részben azért, mert a filoxéra járvány után sokszor nem őshonos fajtákkal oltották be az amerikai töveket, hanem engedtek például a Cabernet csábításának – ezért Villány ma a Bordeaux-i házasítások magyarországi „képviselete” –, részben pedig azért, mert a mennyiséget a minőség elé helyező szocialista rezsim leszoktatott minket például a Kadarka fogyasztásáról

Az ABC-korszaknak is vége van már, a fogyasztók rátalálni látszanak az arany középútra: értékelik a világfajták terroir adta sajátosságait, de mellette felértékelődött a helyi és regionális fajták ázsiója is. Ez pedig a nemzetközi piacon is helyzetbe hozhatja a magyarok nagy, titkos favoritját, a Furmintot is.

2011. szeptember 19., hétfő

Szerelemcsütörtök, Borszerda!

Szeptember 21-én megint Borszerda, immár harmadszor, ezúttal a a hazai fehérboroknak dedikálva.

A Vasárnapi Blikk-ben megjelent cikkünk.


„Én elmentem étterembe félpénzen…” – szólhatna az alkalomhoz ferdített népdal, amikor a Borszerda (meg a Torkos Csütörtök) típusú akciókat igyekszünk megénekelni. A hazai gasztronómiát népszerűsítő akciók alapötlete ugyanis ez: legyen egy-egy kitüntetett napja az évnek, amikor a vendég 50%-os áron juthat kiváló minőséghez. Jelen esetben borhoz: sőt, fehérborhoz! Szeptember 21-én, az idén immár harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Borszerdán ugyanis kétszáznál több étteremben rendelhetünk fél áron minőségi, magyar fehérbort. Mert bizony, jó bornak is kell a cégér: márpedig a magyar fehérbor jó, sőt, talán a kitörési pontunk is ebben van, mégis kisebb a becsülete, mint a vörösnek. (Biztosan Ön is megfigyelte már, hogy az emberek leginkább vörösbort adnak ajándékba, fehéret ritkán.) Pedig talán a fehérborinkban mutatkozhatna meg igazán, mire vagyunk képesek: az elterjedtsége miatt alulértékelt Olaszrizlingtől a „fehérek közt egy európai” Furmintig, amely Somló és főleg Tokaj nagy borait adja. A Borszerdán ezért igazán nem vállal nagy rizikót, aki tovább merészkedik az olyan népszerű, nemzetközi fajták által kijelölt határvonalon, mint a néha almásan friss, néha pedig vajasan telt és ízében pörkölt magvakat idéző Chardonnay, vagy a nyári sztár: a füves-bodzás, ropogós Sauvignon Blanc. Van élet rajtuk kívül is. Kötelező kör például Hegyalja nagy fajtájának, a Hárslevelűnek a kóstolása, de ne hagyjuk ki a néhány hete már méltatott „somlai” Juhfarkot se. Érdemes újra felfedezni magunknak a szép savaival étvágyat gerjesztő Kéknyelűt, amely a Badacsony lejtőin érzi magát a legjobban, vagy a Mór, Ászár és Neszmély környékén remeklő Ezerjót. Aztán olyan ismeretlen ismerősöket is megszerethetünk, mint a jó ár-értékarányban kapható Kövidinka, amely a Kunság homokján termi a maga egyszerű, megbízható, lágy, könnyű borait; vagy ott a Királyleányka, amely a halételek, a rántott gomba és a sajtok nagy barátja. A csajosabb fajták kedvelői pedig egy-egy pohár Irsai Olivérrel, vagy „fiával”, a Cserszegi fűszeressel zenghetik a magyar leleményesség dicséretét: ezt a két, népszerű fajtát ugyanis magyar nemesítők alkották meg.