A következő címkéjű bejegyzések mutatása: abc. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: abc. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. november 20., vasárnap

Magyarország kontra világ?

A Vasárnapi Hírekbe írtuk.

Jó másfél évtizede a boros világban új mozgalom született. ABC névre hallgatott, ami feloldva annyit tesz: „Anything but Chardonnay”, azaz „Bármit, csak Chardonnay-t ne!”. Egy idő után már nem csak a nevezett szőlőfajtára, de többek között a Cabernet Sauvignon-ra, a Sauvignon Blanc-ra és a Merlot-ra is vonatkozott, azaz világfajtákra, amelynek alapvető sajátossága, hogy egymástól tökéletesen különböző körülmények között is képesek saját tulajdonságaikat érvényesíteni és remek minőséget adni, illetve, hogy eltérő klimatikus viszonyokat is bírnak, ezért tulajdonképpen bármilyen körülmények között megmaradnak.

Autochton szőlők között
A legtöbb világfajta eredetileg valamely francia borvidékhez volt köthető, mára azonban széltében-hosszában elterjedtek. A legismertebb a már említett Cabernet Sauvignon is innen, egészen pontosan Bordeaux-ból indult világhódító útjára. Franciaországban a XVII. században említik először írásos források, eredetét pedig az ország egyik honos fajtája, a Cabernet Franc, illetve egy másik világfajta, a Sauvignon Blanc nászára vezetik vissza. Úgynevezett vadon porzással történt a „Bunga-bunga” (copyright by Berlusconi), melyből neve is származik: a francia „sauvage” szó jelentése 'vad'. A Vad Cabernet-t ma 260 ezer hektáron termesztik világszerte, Ausztráliától Dél-Afrikán és Chilén keresztül, Olaszországon át egészen Kaliforniáig bezárólag. A vörösök mellett jelentősek a fehér világfajták is: legismertebb és legelterjedtebb a már említett Chardonnay, de szorosan a nyomában van a Sauvignon Blanc, a Semillon – amely a híres Sauternes-i édesbor kiváló alapanyag is –, és az elzászi illetőségű Rajnai Rizling is.

A világfajták elterjedésével a világ bármely táján, a termőhely sajátosságainak megjelenése mellett persze, a fogyasztó nagy nyugalommal fogyaszthatott e fajtákból és kielégítette azon elvárását – parafrazálva a kádári krumplilevest –, hogy a Cabernet az legyen Cabernet. De akkor mégis mi vezetett az ABC-mozgalomhoz? Nyilván az unalom: az uniformizáltság okozta biztonságérzetet felváltotta a csömör, és a fogyasztók a hasonlóság helyett a különbözőséget kezdték el keresni. Új korszak kezdődött: az autochton, azaz az őshonos fajták dicsérete. Az autochton szó tudományos szigorral nézve azokat fajtákat illeti, amelyek az adott régióból – a mi esetünkben a Kárpát-medencéből – származnak, de a borértők ennél lazábban használják: azokat a fajtákat illetik ezzel a jelzővel, amelyek az adott régióban, országban nagy hagyományokkal bírnak (míg másutt nem, vagy kevésbé). A mi esetünkben az első csoportra példa az Ezerjó, a Kéknyelű, vagy kevésbé ismert Gohér, Csomorika, Kolontár és Magyarka. Az utóbbira pedig a Furmint, a Kadarka, vagy a Kékfrankos. A magyar fogyasztók is sokáig kizárólag a világfajták bűvöletében éltek, részben azért, mert a filoxéra járvány után sokszor nem őshonos fajtákkal oltották be az amerikai töveket, hanem engedtek például a Cabernet csábításának – ezért Villány ma a Bordeaux-i házasítások magyarországi „képviselete” –, részben pedig azért, mert a mennyiséget a minőség elé helyező szocialista rezsim leszoktatott minket például a Kadarka fogyasztásáról

Az ABC-korszaknak is vége van már, a fogyasztók rátalálni látszanak az arany középútra: értékelik a világfajták terroir adta sajátosságait, de mellette felértékelődött a helyi és regionális fajták ázsiója is. Ez pedig a nemzetközi piacon is helyzetbe hozhatja a magyarok nagy, titkos favoritját, a Furmintot is.

2011. november 18., péntek

„Szélvédőn a lábam, kezembe’ Chardonnay”

Egy divatbor tündöklése és bukása…és tündöklése

A Népszabadság Magazinban megjelent cikkünk hosszabb változata.
Egy darabig divat volt, hogy ne legyen már divat.
Kozmopolita megközelítésben a Chardonnay kétségkívül a legismertebb fehérbor. Valódi világfajta: termesztik a glóbuszon mindenfelé a hűvösebb, északi „pezsgős” vidékektől a déligyümölcsösen érett borokat adó újvilági „forró” ültetvényekig. Kedveltsége amúgy nem újkeletű: évszázadokon át tartó világhódító útjának 120-nál több helyi névváltozat állít emléket, a mi Fehérburgundinktól a sógorok Morillon-ján keresztül a szláv Biela Klevanjikáig.  Nem utolsó sorban azért lett olyan népszerű a nagyvilágban, mert „technológia-„ és úgy nevezett „terroir-bornak” is kiváló. Igazi tabula rasa: egy tiszta lap, amelyre a borász azt ír, amit akar. Vagy, amit az adott borvidék, vagy akár dűlő(!) magából megmutat. A Chardonnay szőlő aromaképe, magában ugyanis meglehetősen semleges: azokat az ízeket, illatokat „hozza”, amelyeket a szőlőhöz általában is társítani szoktunk – almás-citrusos, fehérhúsú gyümölcsös, savas, „szőlőillatú” (ha nem is olyan szemérmetlenül, mint a Muskotály-félék). Ez a neutrális alapkarakter lehetőséget ad a borásznak arra, hogy egy-egy népszerű „iskola” szerint készítse a borait, vagy éppenséggel arra, hogy visszatükrözze a terroirt, magyarul a hely szellemét, ami a talaj sajátos „ízéből”, az adott borvidéket/pincészetet jellemző borkészítési tradícióból, illetve magából az emberből, a borászból áll össze. A Chardonnay tehát már-már bosszantóan sokarcú, igazi borvilági Fantomas: tud fecsegően felszínes és könnyed, tud unalmasan lomha, de izgalmasan összetett is lenni.
A  fajta egyébként először úgy lett a világ kedvence, hogy a nevét alig ismerte valaki. A világ egyik leghíresebb borvidéke, Burgundia ugyanis voltaképpen két szőlőfajtából állítja elő nagyszerű borait: vörös burgundit a Pinot Noirból, a fehéret pedig a Chardonnay-ből (innen a fajta magyar elnevezése, a Fehérburgundi, amit egyébként a Chardonnay-ra ampelográfiailag hasonlító Pinot Blanc megnevezésére is használnak). Amikor tehát valaki egy szerényebb árú Chablis-t, vagy egy méregdrága Montrachet-t kóstol, valójában a világ legjobb Chardonnay-inek egy-egy különböző felfogásban elkészített, és más-más adottságú termőhelyről származó változatát issza. És azt sem árt tudni, hogy ez a világhírű pezsgős borvidék, Champagne fő fajtája is: a legdrágább pezsgők alapanyaga legtöbbször Chardonnay.
A névtelen sztárság időszakának az 1976-os híres párizsi borverseny vetett véget, amelyen a szakértő ítészek kaliforniai és francia borokat mértek össze egy vakteszt során. Párizsban a kaliforniai vörösök olyan kimagaslóan szerepeltek, hogy a világ figyelme egyszeriben Kalifornia és – annak sodorvizén – az újvilági borok felé fordult. Márpedig Ausztráliától Amerikáig akkor már sokan készítették a maguk sajátos felfogású, barackosan érett, sok tölgyfát kapó, füstös, vajasan krémes Chardonnay-it. Az újvilági bormarketingesek ráadásul azt is észrevették, hogy a szerencsésebb a címkére a bort adó szőlőfajta nevét írni, mint azzal frusztrálni a borozással csak ismerkedő fogyasztót, hogy termőhelyek neve alapján kelljen megsejtenie, vajon szereti-e majd az adott bort, vagy nem. Apró, de fontos adottság volt az is, hogy a Chardonnay – szemben sok más francia fajtanévvel – kifejezetten könnyen kiejthető volt az angol anyanyelvű fogyasztók tömegeinek is. Kitört a világméretű Chardonnay-őrület, amelynek csúcspontja kétségkívül a 80-as, 90-es években volt, amikor számos pincészet számolta fel a régi, gyakran helyi fajtákból álló ültetvényét és telepítette be a helyüket a Chardonnay valamelyik klónjával. Emiatt sok hagyománytisztelő borrajongó meg is haragudott a fajtára, a borglobalizáció megtestesülését látta benne. A kizökkent időt mégsem a borkonzervatívok háborgása, hanem a divat újbóli változása tolta helyre. A kilencvenes évek második felére a nagyvárosi fiatalok ízlelőbimbói belefáradtak az agyonbarrikolt, testes, lomha Chardonnay-kbe, és frissebb, üdítőbb fajta után néztek: ekkor vált a világ új üdvöskéjévé a Pinot Grigio – ám ebből a divatból mi, magyarok kimaradtunk valahogy pedig a fajta nálunk is ismert Szürkebarát néven. Mindenesetre tény, hogy 1995-ben egy borszakíró szinte mozgalmat alapított egy tréfás szójátékával: azt kezdeményezte, hogy kezdődjék az ABC-korszak, ami az angol Anything But Chardonnay („bármit, csak Chardonnay-t ne”) rövidítése volt.
Azért a fajtát nem kell sajnálni, mára újra a népszerűségi listák tetején vert tanyát: így aztán nem meglepő, hogy – összetettben, tehát a kékszőlőket is számolva – ma is a világ hatodik legnagyobb felületen telepített fajtája, vagyis egy igazi örökzöld.