Van új a nap alatt

Európa sok tekintetben kihívásokkal néz szembe: politikaival éppúgy, mint gazdaságival, hiszen teste, az Európai Unió fennállásának legnagyobb krízisét éli épp, nem függetlenül a gazdasági világválság feszítő terhétől. Ezt már csak tetézi, hogy több évtizede az európai borkészítés folyamatosan veszít pozícióiból, jóllehet továbbra is piacvezető. De a kettes pályán erősen jön fel az Újvilág, hogy Kínáról már ne is beszéljünk.

A világ bortérképére tekintve azt láthatjuk, hogy a szőlővel beültetett területek nagysága az 1970-es évek óta folyamatosan csökken: az akkori 10,2 millió hektárról a 2010-es évekre körülbelül 7,5 millió hektárra zsugorodott. Azonban, ha a számok mélyére ásunk, világosan látszik, hogy ez szinte kizárólag Európa - legalábbis szőlőskertjeit illető – hanyatlásának tudható be, ugyanis az Újvilág és Ázsia ültetvényeinek nagysága lassan, de folyamatosan gyarapodik. Tegyük hozzá: Európa még mindig több mint felét (57%) birtokolja a világ összes ültetvényének. Mindeközben az elfogyasztott hektolitereket illetően nem, hogy megcsappant volna a világ borivóinak lelkesedése, de folyamatosan növekvő tendenciát mutat, illeszkedve az előbbi trendhez: míg az európai fogyasztás csökken, addig az Újvilág, de főleg Ázsia folyamatosan nő.

Az OVI (Organisation Internationale de la Vigne et du Vin), azaz a szőlészet és borászat nemzetközi szervezetének statisztikái felvetik a kérdést: mi rejlik az évtizedes trendek mögött? A globális felmelegedés és a trópusi szőlészet egyre kifinomultabb technikái csak részben magyarázzák Európa fokozatos háttérbe szorulását. A kulcs valójában az újvilági borászok zsebében lapul, akik a múlt század második felétől kezdődően egészen máshogyan álltak a borkészítéshez, mint az öreg kontinens mesterei, és az új irányzat azóta is változatlan sikernek és népszerűségnek örvend. 

Illik tisztázni, hogy mit értünk a huxley-i hangzású Újvilág alatt: Európa és a Közel-Keleten kívüli szőlőtermesztő és borkészítő vidékeket, nevezetesen Óceániát (Ausztrália és Új-Zéland), Afrikát (elsősorban Dél-Afrika), illetve Észak- (Kalifornia) és Dél-Amerikát (Chile, Argentína). Az egyik legfontosabb – és Európától e ponton nagyban különböző – sajátossága e vidékeknek, hogy klímájuk forróbb, mint az öreg kontinensé. A forradalomhoz pont az ehhez való alkalmazkodási készség kifejlesztése kellett, melyre hol máshol bukkantak volna rá, mint az Egyesült Államokban: a szesztilalom után fedezték fel, hogy hűtéssel csökkenthető az erjedő must hőmérséklete és ezzel megóvható a készülő bor minősége. 

Új irányzat született tehát, amely sajátos stílusjegyeket is teremtett: összességében könnyebben érthető, ezért könnyebben is fogyasztható borok kerülnek ki az újvilági pincékből a világpiacra. Ráadásul az új telepítéseket általában nagyon nagy területet fedtek le, ami uniformizált végeredményt szült: hiszen a terroir csak egy-egy dűlőben, kisebb területen értelmezhető és mutatja meg sajátosságait, ipari méretekben ezek a különbségek elmosódnak, átlagolódnak. A nagy birtokméret és a forró éghajlat együttesen eredményezte, hogy az újvilági boroknál sem az évjáratnak, sem a termőterületnek nincs különösebb jelentősége. 

Mégis hogyan tudta akkor felvenni a versenyt, sőt lekörözni az óvilági borokat? A válasz elsősorban közgazdasági jellegű. A nagy, egybefüggő termőterületen sokkal nagyobb mennyiségben képesek az újvilági borászok termelni, ezért kisebb árréssel is rentábilisan lehet üzemeltetni a borászatot. Hovatovább az – államilag egyébként erősen dotált – chilei borászatok tökélyre fejlesztették az üzemgazdaságosságot: a szőlő feldolgozását direkt erre a célra készített tankerhajókon végzik, amely Európába (vagy más importáló ország partjaihoz érve) érve palack formájában hagyja el a fedélzetet, készen fogyasztásra. A válasz másik fele a borokat is érintő divathullámok körébe tartozik: az újvilági bor maga a gyümölcsbomba, ezért behízelgő, könnyen fogyasztható, ráadásul a forróbb éghajlat miatt magasabb alkohollal is bírnak, testesebbek, mint európai társaik. 

Természetesen szó nincs arról, hogy az Újvilág közepes minőségű lőrével árasztotta volna el az európai piacokat: a kaliforniai borok már 1976-ban a borok híres párizsi versenyén maga mögé utasította a franciákat, mind a vörös-, mind a fehérborok terén. Olyan komoly hatása volt és van az új módszernek, hogy még Európát is megfertőzte: az olasz szupertoszkán (melyek nem tartoznak védett eredet-megjelölés alá) fajták gyakorlatilag Európa újvilági borainak számítanak. Az azonban bizonyos, hogy a szép Újvilág minden tekintetben komoly kihívás elé állítja a terroirjaira, tradícióira és komplexitására oly büszke Európát.

Shiraz, Syrah

Az Ezeregyéjszaka bora (majdnem)
Hazánkban is egyre népszerűbb fajta a Shiraz, amely a legendák szerint a mesés Perzsiából származik…
A Népszabadság Magazin-ban megjelent cikkünk hosszabb változata.

A Shiraz csupa misztikum és legenda, amelyek – úgy látszik -, hozzájárultak a fajta világhíréhez is, hiába cáfolták már szinte valamennyit. Kezdjük rögtön a névvel. Két változata forog a világban, az egyik a már említett Shiraz, amit a fajta (második)világhódító útjának indító országa/kontinense, Ausztrália használ, illetve azóta már Dél-Afrika is. A másik pedig a Syrah (ejtsd: szira), amely az Óvilágban,a fajta legszebb tételeit adó Franciaországban, azon belül is a Rhone-folyóvölgyének északi szakaszán, valamint Argentínában, Chilében, Új-Zélandon és az Egyesült Államokban használatos. (Ez persze csak a főszabály: a névváltozatokat ma már szinte szinonimaként váltogatják a borászok.) Fonák módon a legmesszibb múltba vezető etimológiai magyarázatot épp a „legfiatalabb”, a csupán a 19.században feltűnő ausztráliai Shiraz névváltozat eredményezte. A mai Irán területén ugyanis most is létezik egy nagyváros, amelyet történetesen Shiraznak hívnak és amely már az ókori Perzsiának is fontos települése volt. A nemzetközi helyzet ráadásul tovább fokozódik és nem Ahmanidezsád miatt. Fennmaradt az ókori „shirazi bor” legendája is, és e kettő együtt már bőven elég volt néhány borrajongó amatőr nyelvtörténésznek, hogy tényként ünnepelje a felfedezést: a Shiraz/Syrah az ókori Perzsiából származik, Európába pedig keresztes lovagok közvetítésével jutott el. A történet szeplője, hogy nem igaz: a keresztes lovagok a Szentföldre fókuszáltak, „szervezett úton” Perzsiában nem jártak, a névváltozat valószínűleg a Syrah ausztrálos hadarásával keletkezett,végül a híres shirazi bor fehérbor volt, nem vörös.  Ez az elmélet mindezek ellenére olyannyira népszerű, hogy még a tudományos cáfolatok, köztük a perdöntő DNS-vizsgálateredménye se tudta kitörölni a 2x2 józansága helyett inkább az ezeregyéjszaka meséit, még inkább a bor mámorát kereső rajongók fejéből. (Érdekesség, hogy a magyar nyelvű wikipédián mai napig a téves eredetmagyarázat olvasható.) A legendagyártó kisiparosok egy egészen részletgazdag változatát is kidolgozták a perzsa szálnak. E szerint egészen pontosan Gaspard de Stérimberg obsitos keresztes lovag hozta volna el az első szőlőnyalábokat a Rhone felsőfolyásánál lévő birtokára, ahol egyébként egy kápolnát (franciául ’hermitage’) is emelt. Természetesen ez a sztori sem igaz, de ügyesen kever a legendába egy újabb valós szálat: Hermitage ugyanis ma is a leghíresebb (és legdrágább) Syrah-borok vidéke, akárcsak a Cornas, vagy a Cote-Rotie, a ’Perzselt domb’, amely a borrajongók által gyakran hivatkozott, idősebb Plinius leírásában ugyan még más néven szerepelt, de ugyanolyan karakterisztikájú bort adott, mint a maiShiraz/Syrah. Az ’ermitázs’ egyébként valaha olyannyira egyet jelentett az első osztályú Syrah-val, hogy az ausztrálok egészen a nyolcvanas évekig ilyen néven palackozták a maguk Shirazát, amíg a franciák be nem keményítettek –ahogy mi is tettük a ’Tocai’ néven címkéző olaszokkal. (Amúgy a villányi Bock Józsefnek is van egy Ermitage cuvée-je, amiben szintén van Syrah, igaz, csak 10% alatti arányban.) Akármennyire is harcos támogatói vagyunk a hazai borászatnak, azt kell mondjuk, hiába lett a kétezres évek egyik divatbora a Syrah, aki teljes vértben akarja megismerni a fajtát, annak egy rhone-i tételt,vagy minimum egy ausztrált érdemes megkóstolnia, a magyar Syrah-k inkább házasításokban működnek szépen, mint fajtaborként.