Shiraz, Syrah

Az Ezeregyéjszaka bora (majdnem)
Hazánkban is egyre népszerűbb fajta a Shiraz, amely a legendák szerint a mesés Perzsiából származik…
A Népszabadság Magazin-ban megjelent cikkünk hosszabb változata.

A Shiraz csupa misztikum és legenda, amelyek – úgy látszik -, hozzájárultak a fajta világhíréhez is, hiába cáfolták már szinte valamennyit. Kezdjük rögtön a névvel. Két változata forog a világban, az egyik a már említett Shiraz, amit a fajta (második)világhódító útjának indító országa/kontinense, Ausztrália használ, illetve azóta már Dél-Afrika is. A másik pedig a Syrah (ejtsd: szira), amely az Óvilágban,a fajta legszebb tételeit adó Franciaországban, azon belül is a Rhone-folyóvölgyének északi szakaszán, valamint Argentínában, Chilében, Új-Zélandon és az Egyesült Államokban használatos. (Ez persze csak a főszabály: a névváltozatokat ma már szinte szinonimaként váltogatják a borászok.) Fonák módon a legmesszibb múltba vezető etimológiai magyarázatot épp a „legfiatalabb”, a csupán a 19.században feltűnő ausztráliai Shiraz névváltozat eredményezte. A mai Irán területén ugyanis most is létezik egy nagyváros, amelyet történetesen Shiraznak hívnak és amely már az ókori Perzsiának is fontos települése volt. A nemzetközi helyzet ráadásul tovább fokozódik és nem Ahmanidezsád miatt. Fennmaradt az ókori „shirazi bor” legendája is, és e kettő együtt már bőven elég volt néhány borrajongó amatőr nyelvtörténésznek, hogy tényként ünnepelje a felfedezést: a Shiraz/Syrah az ókori Perzsiából származik, Európába pedig keresztes lovagok közvetítésével jutott el. A történet szeplője, hogy nem igaz: a keresztes lovagok a Szentföldre fókuszáltak, „szervezett úton” Perzsiában nem jártak, a névváltozat valószínűleg a Syrah ausztrálos hadarásával keletkezett,végül a híres shirazi bor fehérbor volt, nem vörös.  Ez az elmélet mindezek ellenére olyannyira népszerű, hogy még a tudományos cáfolatok, köztük a perdöntő DNS-vizsgálateredménye se tudta kitörölni a 2x2 józansága helyett inkább az ezeregyéjszaka meséit, még inkább a bor mámorát kereső rajongók fejéből. (Érdekesség, hogy a magyar nyelvű wikipédián mai napig a téves eredetmagyarázat olvasható.) A legendagyártó kisiparosok egy egészen részletgazdag változatát is kidolgozták a perzsa szálnak. E szerint egészen pontosan Gaspard de Stérimberg obsitos keresztes lovag hozta volna el az első szőlőnyalábokat a Rhone felsőfolyásánál lévő birtokára, ahol egyébként egy kápolnát (franciául ’hermitage’) is emelt. Természetesen ez a sztori sem igaz, de ügyesen kever a legendába egy újabb valós szálat: Hermitage ugyanis ma is a leghíresebb (és legdrágább) Syrah-borok vidéke, akárcsak a Cornas, vagy a Cote-Rotie, a ’Perzselt domb’, amely a borrajongók által gyakran hivatkozott, idősebb Plinius leírásában ugyan még más néven szerepelt, de ugyanolyan karakterisztikájú bort adott, mint a maiShiraz/Syrah. Az ’ermitázs’ egyébként valaha olyannyira egyet jelentett az első osztályú Syrah-val, hogy az ausztrálok egészen a nyolcvanas évekig ilyen néven palackozták a maguk Shirazát, amíg a franciák be nem keményítettek –ahogy mi is tettük a ’Tocai’ néven címkéző olaszokkal. (Amúgy a villányi Bock Józsefnek is van egy Ermitage cuvée-je, amiben szintén van Syrah, igaz, csak 10% alatti arányban.) Akármennyire is harcos támogatói vagyunk a hazai borászatnak, azt kell mondjuk, hiába lett a kétezres évek egyik divatbora a Syrah, aki teljes vértben akarja megismerni a fajtát, annak egy rhone-i tételt,vagy minimum egy ausztrált érdemes megkóstolnia, a magyar Syrah-k inkább házasításokban működnek szépen, mint fajtaborként.