„Szélvédőn a lábam, kezembe’ Chardonnay”

Egy divatbor tündöklése és bukása…és tündöklése

A Népszabadság Magazinban megjelent cikkünk hosszabb változata.

Egy darabig divat volt, hogy ne legyen már divat.

Kozmopolita megközelítésben a Chardonnay kétségkívül a legismertebb fehérbor. Valódi világfajta: termesztik a glóbuszon mindenfelé a hűvösebb, északi „pezsgős” vidékektől a déligyümölcsösen érett borokat adó újvilági „forró” ültetvényekig. Kedveltsége amúgy nem újkeletű: évszázadokon át tartó világhódító útjának 120-nál több helyi névváltozat állít emléket, a mi Fehérburgundinktól a sógorok Morillon-ján keresztül a szláv Biela Klevanjikáig.  Nem utolsó sorban azért lett olyan népszerű a nagyvilágban, mert „technológia-„ és úgy nevezett „terroir-bornak” is kiváló. Igazi tabula rasa: egy tiszta lap, amelyre a borász azt ír, amit akar. Vagy, amit az adott borvidék, vagy akár dűlő(!) magából megmutat. A Chardonnay szőlő aromaképe, magában ugyanis meglehetősen semleges: azokat az ízeket, illatokat „hozza”, amelyeket a szőlőhöz általában is társítani szoktunk – almás-citrusos, fehérhúsú gyümölcsös, savas, „szőlőillatú” (ha nem is olyan szemérmetlenül, mint a Muskotály-félék). Ez a neutrális alapkarakter lehetőséget ad a borásznak arra, hogy egy-egy népszerű „iskola” szerint készítse a borait, vagy éppenséggel arra, hogy visszatükrözze a terroirt, magyarul a hely szellemét, ami a talaj sajátos „ízéből”, az adott borvidéket/pincészetet jellemző borkészítési tradícióból, illetve magából az emberből, a borászból áll össze. A Chardonnay tehát már-már bosszantóan sokarcú, igazi borvilági Fantomas: tud fecsegően felszínes és könnyed, tud unalmasan lomha, de izgalmasan összetett is lenni.
A  fajta egyébként először úgy lett a világ kedvence, hogy a nevét alig ismerte valaki. A világ egyik leghíresebb borvidéke, Burgundia ugyanis voltaképpen két szőlőfajtából állítja elő nagyszerű borait: vörös burgundit a Pinot Noirból, a fehéret pedig a Chardonnay-ből (innen a fajta magyar elnevezése, a Fehérburgundi, amit egyébként a Chardonnay-ra ampelográfiailag hasonlító Pinot Blanc megnevezésére is használnak). Amikor tehát valaki egy szerényebb árú Chablis-t, vagy egy méregdrága Montrachet-t kóstol, valójában a világ legjobb Chardonnay-inek egy-egy különböző felfogásban elkészített, és más-más adottságú termőhelyről származó változatát issza. És azt sem árt tudni, hogy ez a világhírű pezsgős borvidék, Champagne fő fajtája is: a legdrágább pezsgők alapanyaga legtöbbször Chardonnay.
A névtelen sztárság időszakának az 1976-os híres párizsi borverseny vetett véget, amelyen a szakértő ítészek kaliforniai és francia borokat mértek össze egy vakteszt során. Párizsban a kaliforniai vörösök olyan kimagaslóan szerepeltek, hogy a világ figyelme egyszeriben Kalifornia és – annak sodorvizén – az újvilági borok felé fordult. Márpedig Ausztráliától Amerikáig akkor már sokan készítették a maguk sajátos felfogású, barackosan érett, sok tölgyfát kapó, füstös, vajasan krémes Chardonnay-it. Az újvilági bormarketingesek ráadásul azt is észrevették, hogy a szerencsésebb a címkére a bort adó szőlőfajta nevét írni, mint azzal frusztrálni a borozással csak ismerkedő fogyasztót, hogy termőhelyek neve alapján kelljen megsejtenie, vajon szereti-e majd az adott bort, vagy nem. Apró, de fontos adottság volt az is, hogy a Chardonnay – szemben sok más francia fajtanévvel – kifejezetten könnyen kiejthető volt az angol anyanyelvű fogyasztók tömegeinek is. Kitört a világméretű Chardonnay-őrület, amelynek csúcspontja kétségkívül a 80-as, 90-es években volt, amikor számos pincészet számolta fel a régi, gyakran helyi fajtákból álló ültetvényét és telepítette be a helyüket a Chardonnay valamelyik klónjával. Emiatt sok hagyománytisztelő borrajongó meg is haragudott a fajtára, a borglobalizáció megtestesülését látta benne. A kizökkent időt mégsem a borkonzervatívok háborgása, hanem a divat újbóli változása tolta helyre. A kilencvenes évek második felére a nagyvárosi fiatalok ízlelőbimbói belefáradtak az agyonbarrikolt, testes, lomha Chardonnay-kbe, és frissebb, üdítőbb fajta után néztek: ekkor vált a világ új üdvöskéjévé a Pinot Grigio – ám ebből a divatból mi, magyarok kimaradtunk valahogy pedig a fajta nálunk is ismert Szürkebarát néven. Mindenesetre tény, hogy 1995-ben egy borszakíró szinte mozgalmat alapított egy tréfás szójátékával: azt kezdeményezte, hogy kezdődjék az ABC-korszak, ami az angol Anything But Chardonnay („bármit, csak Chardonnay-t ne”) rövidítése volt.
Azért a fajtát nem kell sajnálni, mára újra a népszerűségi listák tetején vert tanyát: így aztán nem meglepő, hogy – összetettben, tehát a kékszőlőket is számolva – ma is a világ hatodik legnagyobb felületen telepített fajtája, vagyis egy igazi örökzöld.