Costes was kostet

RE: Budai Gourmet Fesztivál

Egy: mi jól éreztük magunkat. Kettő: azért éreztük jól magunkat, mert berúgtunk. Három: azért rúgtunk be, mert a) szeretjük a bort és b) a Budai Gourmet-n költséghatékonyabban lehetett inni, mint enni. 

Laikus tezsvér megmondása

A borok (páleszek és házi serek) ugyanis istenes, de legalábbis a megszokott árakon voltak hozzáférhetők, míg a Michelin-csillagrendszer kis- és nagybolygóinak ételkreációiért olyan összegeket rántottak le a fesztiválozók vadiúj metapay kártyáiról, amire néppárti politika bizony nem építhető. Mi több (vagy: mi kevesebb), Pirx kapitány áttetsző műanyag tálkáira legjobb esetben is M-es, de inkább S-es, XS-es méretű porciók kerültek, ami még az haut cuisine - "kis adag a nagy tányéron" - híveit is meglephette, nem beszélve a zónaadag nevű hungarikum kevésbé szofisztikált barátairól (pl. rólam).
A néppártiság emlegetése nem indokolatlan. Ez volt ugyanis a szervezők kitűzött és bevallott célja: hogy egy dunsztos koranyári hétvégén randevút adjanak egymásnak a csúcsgasztronómia és a lakosság széles néprétegei - ahogy azt a nyolcvanas évek BNV-reklámjában a korabeli copywriter valószínűleg írta volna.
Ez viszont itt és most per def. nem sikerülhetett: a beugró 2900 HUF volt, ám ezért csak egy - amúgy derék - Stölzle pohár járt, fogyasztás semmi, így aztán az elsőtől az utolsó korty borig mindenért, a tizedestört nagyságú kaviáros bliniért, a gyomorgyűrűsöknek tervezett, egyben lenyelhető pastrami-szendvicsért, vagy a jamon-to-c'mon típusú sétálós sonkatálakért súlyos ezreket kellett fizetnie mindenkinek.

Elszigetelt jelenség
Az emlegetett szervezők egyébként idén már a szigetesek voltak, ami, ha eltekintünk az árképzés félrkalibrálásától (bár ez, hogy ma reggel csekkoltam a számlaegyenlegem, nem könnyű) egyértelműen jót tett a korábban kétharmados tökipompos-befolyás alatt sínylődő rendezvénynek: a kínálat, a térkezelés, az esemény kűlcsínje tényleg a Sziget-produkciók legszebb pillanatait idézte, bár ismétlem, ez azért nem függetleníthető a vételezett Pelle Párlatoktól sem. (Így, másnap azért észbe ötlik az is, hogy például az ún. mesterkurzusok hollétét firtató kérdésekkel még az Info feliratú bódék staffját is sikerült zavarba hozni, de azért ez tényleg kinőhető, akár az ágybavizelés.)
Jól debütált viszont a fesztiválkártya: (a tömeg elmaradásától sem függetlenül) zökkenőmentes volt a feltöltés, akár cashben, akár bankkártyával próbálkoztunk, és a szolgáltatók is hamar belejöttek az elektronikus pénztárca használatába. Azt mondjuk nem tudom, a jatt ennek köszönhetően csökkent-e, vagy sem, de a fogyasztásra elvileg jótékonyan hatott ez az "elidegenítő effektus": az ember kevesebb lelki vívódással rántott elő nagyon is valóságos ezreseket a virtuális bukszából, mintha ugyanezt, mondjuk, Szent István szemébe nézve kellett volna megtennie.

Karcsi, nem beszélget a padtársával: figyel
Zárásképpen lediktálnánk a világmegváltó képletet. Toll, papír, kiveszi a kezét a padból.
Lehet efféle árú a beugró, de akkor az legyen "lefogyasztható", akár egy korlátozott termékkörre szűkített módon. A porciók mérete és a kelet-közép-európai fogyasztási szokások (diszkontálva a "többfélét ki akarok próbálni" ambíciójával) legyenek közös nevezőre hozva és legyen például kiút kínálva a Forbes híres listáját (és annak magyarországi mutációit) érintettség hiányában sosem-olvasó látogatóknak is: hadd részeltessék glamourban, akinek az kell, de juthasson hétköznapibb feltételekkel elemózsiához az, aki spórolva rázná a rongyot, azaz például csúcsborokkal ismerkedne akár azon az áron, hogy plebejusabb módon eszik - vagy fordítva.

Egyébként átment, leülhet. (Lehet ebből még bármi.)