Márton-nap, újbor

Liba és bogyólé

Közeledik Márton napja, ami csak a libáknakrossz hír. Nekünk ez az újbor ünnepe (is)!
A Vasárnapi Blikk-nek írtuk.

Bár Mártonnak ,az egykori tours-i püspöknek, a mi korabeli „vasi celebünknek” (ő ugyanis a Római Birodalomhoz tartozó Savariában látta meg a napvilágot) a borhoz vélhetően leginkább az Úrvacsorán volt köze, az újbor ünnepe mégsem csupán a mai vendéglátósok marketingfogása. Szent Mártonhoz, Magyarország egyik védőszentjéhez ugyanis számtalan legenda kapcsolódott – némelyik közvetlenül, némelyik csak közvetetten. A leghíresebb természetesen a libás, pontosabb ludas legenda: a szerény Márton állítólag a ludak óljába bújt el, hogy ne őt válasszák püspöknek a tours-iak, akik lelkesedtek a Jézus-látomás hatására leszerelő és megtérő egykori római katonáért. A ludak gágogása azonban elárulta Márton rejtekhelyét. Hogy az utókor végül nem egyszerűen „Ludas Marciként” őrizte meg az emlékezetét, annak az a legfőbb oka, hogy Márton végül mégiscsak püspök lett, méghozzá nagy köztiszteletnek örvendő, aki haláláig gyámolította a rászorulókat. Szülőföldjén, már a Honfoglalás előtt is komoly kultusz övezte alakját, amit a kereszténység felvétele csak megsokszorozott: Szent István királyunk egyenesen Márton képét hímeztette bandériumai zászlajára és az ő tiszteletére emelték a mai pannonhalmi apátságot is, amelynek környező dombjain immár ezer éve termelnek szebbnél-szebb borokat. (Volt cca. 60 év kényszerpihenő, de a bencések azóta helyre tették a kizökkent időt.)
Márton alakja számos népszokásban őrződött meg. A libás anekdotára utalva úgy tartjuk, hogy aki november 11-én nem eszik libahúst, az egész évben nem lakhat igazán jól, akármit is eszik. És a népi hagyomány szerint Márton volna az újbor bírája is. Ez persze valószínűleg csak afféle képes beszéd, hiszen itt inkább naptári egybeesésről van szó, mint életrajzi előzményekről, bár az tény, hogy Tours a Loire-völgyéhez tartozik, ami pedig az egyik leghíresebb francia borvidék…
Márton szentté avatásának napjára esett ugyanis a téli évnegyed kezdő napja, egyben a  paraszti év vége. A cselédek ekkor kapták meg időarányos jussukat, „éves bónuszként” pedig általában valami baromfit, főként libát, mert az ősz végére rendszerint túlszaporodott állományt amúgy is meg kellett „ritkítani”. Ilyenkorra forrt meg az újbor is: a must novemberre már a későn szüretelő fajták és vidékek esetében is átlényegült borrá.

Az újbor-kultusznak egyébként Franciaországban van a legnagyobb hagyománya: a Burgundiától délreeső Beaujolais (ejtsd: ’bozsolé’) környékén sajátos technológiával készítenek friss, gyorsivású könnyed gyümölcsös borokat, amelyek közül az újbor, a Beaujolais Nouveau törvényileg előírt ütemezéssel kerülhet csak forgalomba: november harmadik csütörtökén ezért kilövésre kész boros kamionok várják az éjfélt, hogy a párizsi bisztró-tulajdonosok másnap végre kirakhassák a hagyományos jelzést: „Beaujolais Nouveau est arrivée!”, azaz megérkezett az újbor. A mi közép-európai fanyarságunkra jellemző, hogy a villányi Vylyan pincészet néhány éve Bogyólé néven palackozza a Márton-nap környékén piacra dobott újborát. Ezért a liba mellé ma már hozzánk is megérkezik a bogyólé minden novemberben …