Trükkös tündér

Abszint: tévhitek és cáfolatok 

Az abszintot 18. századi megjelenése óta kábító tévhitek özöne, zölden párolgó mítoszok hada és szédítően színes történetek garmadája veszi körbe. Kezdve annak hallucinogén hatásától egészen a szuicid hajlam kifejlesztéséig bezárólag, melyekről az idők során kiderült: valójában sok közük nincs a valósághoz. A magas, 45—74%-os alkoholtartalmú abszint valójában ugyanannyira káros (vagy éppen jótékony hatású), mint bármely más párlat, lett légyen szó brandyről, whiskeyről, rumról vagy éppen ginről. A kulcs természetesen a mértékletesség.

A 19. század végének és a 20. század elejének irodalma meglehetősen sokat hozzátett e téveszmék terjedéséhez. A maguk is komoly abszintfogyasztók hírében álló alkotók – Vincent Van Gogh, Guy de Maupassant, Henri de Toulouse-Lautrec, Paul Verlaine és a többiek – számtalan helyen és számtalan formában énekelték meg színe miatt zöld tündérnek is hívott (franciául la fée verte), 1797-ben Couvet-ből hódító útjára induló ördögi italt. A Montmartre festői magányos, lezüllött és eltévelyedett áldozatokként mutatták be az abszint rabjait, ahogyan az irodalom jeles képviselői is tették. Émile Zola A patkányfogó című regényében így ír róla: „Boche ismert egy asztalost, aki anyaszült meztelenre vetkőzött a Saint-Martin utcában, majd polkázva halt meg – abszintivó volt.” 

A pszichotikus hatásokról szóló beszámolók mindezt a fehér ürömfűnek, az abszint fő alkotóelemének tudták be. Egészen pontosan a tujon nevű szerves vegyületnek, amelyet sok növény, így például a menta is tartalmaz, de legnagyobb koncentrációban a fehér ürömben található. Még 1975-ben is arról írt a tekintélyes Nature magazin, hogy a tujon a THC-hez, azaz a marihuána fő hatóanyagához hasonló, amelyet arra vezettek vissza, hogy molekulaszerkezetükben nagy az átfedés, azonban feltevésüket kísérletekkel nem bizonyították. Később viszont elvégezték a szükséges kutatásokat, és egyértelműen kiderült, hogy bár nagy adagokban káros a májra és az idegrendszerre, de ez az alkoholra is igaz, hovatovább a tujon toxikus hatásai elhanyagolhatóak az alkoholéhoz képest. Ezen felül semmi sem igazolta, hogy a tujon hallucinogén hatású lenne.

Ami miatt mégis narkotikumként tartotta számon a 19-20. század fordulójának abszintot élvező társasága, annak elsősorban gazdasági okai vannak. A 19. század második felében a filoxéra-járvány alaposan megtizedelte a francia bortermelést: akinek épen maradt a szőlője, illetve aki már amerikai tövekre oltott, az a beszűkült kínálat miatt sokkal magasabb áron kínálta portékáját. Az égbe szökő borárak kedveztek az abszint terjedésének, olyannyira, hogy 1910-re a franciák évente 35 millió liter abszintot ittak, mellé pedig 5 milliárd (!) liter bort, ami évente fejenként 60 liter tiszta szeszt jelentett. Az abszintizmusként elhíresült hatás tehát valójában alkoholizmus volt, ráadásul egy olyan országban, ahol a párlatok fogyasztásának nem volt olyan nagy hagyománya, ezért különösen intenzív volt a megnövekedett tömény szesz fogyasztásának hatása. 

A 20. század első felében a – tehát valójában nem létező – abszintizmusra hivatkozva sok országban betiltották gyártását és forgalmazását, melynek köszönhetően elterjedtek a különböző (réz-szulfátból, klorofillból, ipari alkoholból és mesterséges színezékekből készülő) hamisítványok, melyek pedig végképp mérgezőek voltak, így pont az ellenkező hatást sikerült a tiltással elérni. Az Európai Tanács 1988-as irányelve végül rehabilitálta az abszintot, de csak különböző megszorításokkal (így például a név használatát nem engedélyezték), ám a közelmúltban (2011) visszanyerte „polgárjogát”, nevével és alkotóelemeivel együtt.

Külön érdekesség, hogy a tiltás miatt elfajzott abszint-utánzatok (például a cseh fajta) hívtak életre olyan szokásokat annak fogyasztásával kapcsolatosan, amelyeknek az eredeti tradíciókhoz vajmi kevés közük van. Ugyanis az eredeti abszintot még kockacukorral és jéghideg vízzel felöntve itták, melyben utóbbi két hozzávalónak az volt a célja, hogy lecsökkentse a magas alkoholtartalmat és a mikroemulziónak köszönhetően tejszerűvé váljon az abszint (hasonlóan az ouzo-hoz). Azonban a cseh abszintok – melyek már nem is párlatok, csak likőrök – a hiányzó illóolajok miatt nem opálosodnak higításkor, ezért ezt a látványelemet pótlandó nyúltak újra a kockacukorhoz, azonban már nem hideg vízzel, hanem abszinttal öntik nyakon és gyújtják meg. Ez azonban pusztán marketing-fogás, amellyel a Spanyol- és Csehországból származó hamisított, illetve „alternatív” abszint eladását segítették. Érdemes francia vagy svájci fajtával próbálkoznunk, úgy nagyobb az esély arra, hogy Toulouse-Lautrec kedvencét ízlelhetjük meg.