PG, de nem Wodehouse
A Vasárnapi Blikk-ben megjelent cikkünk hosszabb változata.
„Hol van az éj, amikor még vígan szürkebarátot/ittak a fürge barátok a szépszemü karcsu pohárból?”- írja Radnóti Miklós az egyik legszívszorítóbb versében.
 |
| P.G. |
És bár meglehet, hogy ő elsősorban a hangzása miatt választotta éppen ezt a szőlőfajtát, az mind a korabeli, mind a mai olvasónak ismerősen hangozhatott. A Szürkebarát ugyanis a mai napig egyszerű kocsmák, kisvárosi borozók névadója és népszerű – elsősorban badacsonyi – borok alapfajtája. Magyaros neve miatt pedig kifejezetten a sajátunknak érezzük, pedig ez csak részben igaz: az eredetileg Pinot Gris-nek nevezett fajta ugyanis szinte bizonyosan Burgundiából származik, ahonnan Svájcon keresztül jutott el a korabeli Itáliába és Közép-Európába, többek között hozzánk, Magyarországra is.
A hagyomány szerint IV. Károly német-római császár egyik kedvence volt és ő hagyta meg a magyarországi ciszterci rendnek, hogy a Burgundiából hozott Pinot Gris-vesszőkből létrehozzák az első hazai ültetvényeket. A magyar névváltozatba tehát a ’-barát’ szó a szőlőművelő szerzetesek emlékére került bele, a színnév viszont nem a csuhájukra, hanem a szőlőfajta bogyóinak különös, szürkéslila színére utal. (A francia ’gris’ is szürkét jelent.)
Egy rosszmájú mondás szerint a borivó ember evolúciója során az édes vörösboroktól szép lassan eljut a száraz fehérekig, innen nézvést pedig a Szürkebarát gyakran a belépőbor szerepét tölti be itthon, a hazai stílus szerint készült Pinot Gris ugyanis gyakran maradékcukros, azaz félédes borokat jelent. Külön iskolát képviselnek az elzászi borok, ők igazán olajos, testes, hosszabb érlelésre is alkalmas borokat készítenek a fajtából, gyakran késői szüretelésű, vagy akár a mi Tokajinkra emlékeztető, töppedt szőlőjű desszertborokat. Érdekesség, hogy a fajta neve itt a kilencvenes évek közepéig Tokay d’Alsace volt, a 17. században ugyanis magyar borkereskedők terjesztették el itt a fajtát és puszta számításból a kor legjobban csengő bormárkájának, a Tokajinak a nevével reklámozták azt.
(Ennek a vircsaftnak aztán az EU-ba felvételt nyert 20. századi Magyarország vetett véget.)
Az olaszok – és borstílusuk nyomán az újvilági borászok – Pinot Grigionak nevezik a fajtát. Ha ezt látjuk a címkén, könnyebb, frissebb, szép savú, száraz fehér borra számítsunk. Nem véletlen, hogy ez a londoni és New York-i bárok egyik legnépszerűbb itala manapság: mindkét város Sohójában előszeretettel „pí-dzsíznek” (PG, a fajta angol rövidítése nyomán) a mai fürge barátok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése