"Feszt igyál!"

A Vasárnapi Hírekben megjelent cikkünk és annak folytatása.

Magyarországnak a fesztiválozás már legalább annyira védjegyévé vált, mint manapság Görögországnak a lángoló autók képe (bár tegyük hozzá, utóbbiban nekünk is van némi jártasságunk). Franciák, olaszok és hollandok múlatják idejüket és költik pénzüket Sopron, Zamárdi és a Hajógyári sziget koncertjein, a mi legnagyobb örömünkre. A zenei fesztiválozás mellett azonban van/lenne Magyarországnak egy talán még jobban kiaknázható potenciálja: a gasztro- és borturizmus.

Persze ez az „"iparág" is rengeteget fejlődött, amióta próbálgatjuk a kapitalizmus műfaját, hiszen a ma már veteránnak számító Budapesti Nemzetközi Bor- és Pezsgőfesztivál mellett számos magas színvonalú kiállítással, konferenciával és gálával ünnepeljük az egyre jobb minőségű borainkat, pezsgőinket és borpárlatainkat, és a kifejezetten ígéretes tendenciát mutató konyhaművészetünket. A VinCe-től a Borfaluig, a Budai Gourmet-tól az Etyeki Pincefesztiválig több rangos eseménnyel is büszkélkedhetünk.

Fotó: Somogyi Endre

Ezek azonban "csak" az ünnepnapok. A hétköznapok fesztiválja és a kisebb léptékű gasztroturizmus minősége egyelőre gyerekcipőben jár, de legalábbis hosszúkezű, hosszúlábú kamaszként mutatja meg magát. Egyszeri utazóként (főleg, ha külföldi az ember), aki csak annyit tud, hogy például Badacsony híres borvidék, és igénye is lenne jó minőséget fogyasztani, csak nagy nehézségek árán tudja elkerülni, hogy a hajóról kilépve a Római úton ne merüljön el abban a világban, ahol a "kis műanyag hordós, egy literes vagy kétliteres kiszerelésű bort 600/liter és 1000/liter áron adják". Ami ráadásul "Jópofa, van füle, könnyű vinni. Ha kifogy, újratölthető." (Forrás: nem akarják tudni.) Még csak véletlenül sem gondoljuk megoldásnak ezen ivók megtámadását, bezárását. Viszont az alternatív világ összefogása, önszerveződése, megmutatása és terjesztése fontos cél.

A Magyarország-brand formálását és a már említett nagy fesztiválokon túli attrakcióhiányt pár igen ígéretes kezdeményezés igyekszik betölteni. Ilyen volt a múlt hétvégén Szekszárdon az Iván-völgyi Kadarka-túra, amelyen tíz fiatal és a minőségre nagyon is adó borász mutatta meg munkája gyümölcsét. Élmény volt azt is megtapasztalni, hogy ez a borász-generáció már nem rest összefogni: nem csak saját, de a másik borát is bemutatták, ráadásul úgy, hogy maguk is egymásnál vendégeskedtek. Egyébként meg mondja valaki, ha tud jobb szombati programot, mint barátokkal egy napsütötte, csiklandósan langyos meleget árasztó völgyben, borospohárral a kézben, kissé már bizonytalan léptekkel kószálni a szőlők között, keresve a programban megjelölt következő minőségi borászatot, ahol például Bősz Adrián vagy Heimann Zoli vár minket a sütőből épp kikapott póréhagymás lepénnyel. Egy ilyen élmény egy külföldi turistában is mély nyomot hagy, és viszi hírünket világszerte.

Ugyanebben a műfajban utazik az erdőbényei borász-közösség is, akik augusztus elején "Bor, mámor...Bénye" címmel rendezik meg fesztiváljukat. Céljuk ugyanaz, mint az iván-völgyieké: több helyi attrakció és élénkebb, színvonalasabb bor- és gasztroturizmus. Mind több ilyen kezdeményezéssel találkozunk, annál ragadósabb lesz a példa, majd egyszer csak azt vesszük észre, hogy gasztronómiai értelemben Ausztria már itt van: a Fertő-tó osztrák részén nagyítóval kell keresni a silány ivókat és étkezdéket, helyette bármelyik tanya végében felhúzott Buschenschankban kiváló Zöldveltelinit, házi májast és hozzá friss rozskenyeret kapunk.

Innen jön, ami a Vasárnapi Hírekből kimaradt!

A Kadarka-túrára térjünk vissza még cseppet, hogy egészen pontosan lássuk a siker receptjét. A lényeget bizonyosan ott csípték el, hogy figyeltek a részletekre, hogy minőséget akartak adni és, hogy a klasszikus értelemben vett vendéglátást valósították meg.

Már az első állomáson, Heimmanéknál (ahova egy helyes kis kézzel rajzolt térkép segítségével jutottunk el, csatolva) meglepett és persze örömmel töltött el minket, hogy abban a pillanatban, ahogyan megérkeztünk, már jött is valaki, hogy üdvözöljön, majd hellyel kínáljon. Ráadásul ez a valaki nem egy hosztesz-kislány volt (egyébként nem lenne semmi baj a hoszteszekkel sem), hanem Eszterbauer Ildikó, borász. Leültetett, meleg köményes-sós vajas kiflikkel kínált, majd hozta sorra a borokat, amelyek minősége a tisztességestől (Merfelsz kadarka-kékfrankos rozé) az egészen kiválóig (Heimann Kadarka) terjedt. Rossz, ellocsolni való lőrét nem ittunk.

A közvetlenség itt nem ért véget: Heimann Zoli is odaült hozzánk, majd rövid unszolással rávettük, hogy mutassa meg a családi birtokot és az üzemet. Így tudtuk meg például, hogy a fakádas erjesztést a dunai svábok hozták Dél-Dunántúlra és terjesztették tovább, no meg azt is, hogy a pincéjükben a mészkő díszítőmotívum a néhai Osztyapenko-szobor talapzatából készült. Ilyen élményekkel feltöltve vettük célba a második helyszínt, a Sebestyén-pincét. Már-már giccsesen bukolikus volt egyébként az egész, ahogyan a tőkék között gondtalan, könnyű léptekkel bandukoltunk, loptunk egy-egy túlérett cseresznyét a kertekből kilógó fákról, miközben szembe velünk, a völgy túloldalán szépen kirajzolódtak a szőlősorok.

Sebestyén Csabinál Bősz Adrián műsoron kívüli Bátai Rajnai Rizling szelekcióját szerettük (fajtajellegesen, és markáns 7,2 gr/l savval) és a házigazda Iván-völgyi Kadarkáját. (Bősz Adriánt egyébként a völgy egyik legígéretesebb fiatal borászaként tartják/-juk számon, úgyhogy tessenek odafigyelni rá.) A Tüske Pincénél szétcsúsztunk, már csak a házi újhagymás-zsíros kenyér és lepény maradt meg, egy kis Mákvárt Kadarkával szétütve, de Németh János Pincészetéig aztán újra összeszedtük magunkat, hogy legyen erőnk Cserszegi Fűszeres törkölypálinkával zárni a sort. 7-8 óra alatt összesen 20 tételt kóstoltunk, plusz az extra "jaj, ezt hadd mutassam meg" palackokat, amitől külön melegség árasztotta el szívünket.

A Kadarka-túra nem egy profi rendezvény, nem tudna több száz embert elszórakoztatni, mert akkor pont az a személyesség, a spontaneitás és a kedvesség veszne el belőle, amitől olyan nagyszerű. De minél több hasonló kezdeményezés születik, annál általánosabb lesz az elvárás, hogy a nívós szórakozás valahol itt, az Iván-völgyben kezdődik.

Respect!