2012. május 27., vasárnap

Chianti...mi is az?

A fiasco, amely valaha fiaskó volt (khm, bocsánat).
A Vasárnapi Blikk-nek írt cikkünk hosszabb változata.

A Chianti valaha éppúgy megjárta a poklot, mint például a mi Bikavérünk. Volt idő, hogy egyet jelentett a pancsolt olasz borokkal, ráadásul ez a fiaskó leginkább a 'fiasco'  nevű fonott flaskákhoz kapcsolódott (ld. a képen). Ma már azonban újra ihatunk szép Chiantikat - akár fonott flaskából is (ld. a képen:-).

Chianti. Egy bor, amelyről mindenki hallott már, mégis sok a zavar körülötte. Vagy talán éppen ezért. Legutóbb egy Olaszországba buszozó társaság kapott össze ezen: az egyik szerint az asztali borok olasz neve a Chianti, a másik szerint súlyos vörösbor, a harmadik viszont arra esküdött, hogy fehér. Levélben kértek minket, hogy tegyünk igazságot. Nos, a Chiantit két dolog határozza meg: a származási helye (ahol termett a szőlő és belőle a bor készült), illetve a szőlőfajta. Ez utóbbi a Sangiovese, amely Itáliának több borvidékén is előfordul, igaz, más-más név alatt. A Sangiovese kékszőlő, amely ennek megfelelően vörösbort ad, közepes testtel és viszonylag magas savakkal.
A Chianti borvidék Toszkánában található és mintegy féltucatnyi kisebb, önálló eredet-megjelölés használatára jogosult bortermő területre (DOC és DOCG) osztható. Ezek közül a leghíresebb a Chianti Classico, amely a borvidék történelmi magva, az egyik legdrágább pedig a Chianti Rufina. Amúgy a buszos társaság vitájában az a vicces, hogy még a tévedéseknek is van ténybeli alapja. Ezen a borvidéken ugyanis régebben vegyesen ültettek fehér és kékszőlőket, így a Sangioveset is együtt szüretelték (és dolgozták fel) a fehér Malvasiaval és a Trebbianóval. E hagyomány hatására sokáig az ezekből készült fehérborok házasítása is megengedett volt a Chiantiban, de ezt ma már nem alkalmazzák. Az egykori olasz miniszterelnök, Ricasoli báró még a tizenkilencedik század második felében kezdett el kísérletezni a fajták házasításával és a mai, hivatalos Chianti receptúrát is az ő munkásságára vezetjük vissza. E szerint a Chianti 75-100% Sangioveseből áll. Ott, ahol egynegyednyi teret hagynak más fajtáknak, a borász választása szintén korlátozott: kötelező a helyi Canaiolo nevű kékszőlő használata, de megengedett a Cabernet Sauvignon és a Merlot nevű bordeaux-i fajták házasítása is. Ez utóbbi miatt amúgy éri is kritika a toszkánokat, mondván, könnyű úgy nagy „helyi” vörösbort készíteni, hogy abban akár 20% is lehet a világfajták aránya:„20 %-nyi plasztikai műtéttel bármelyik nő szép lehet”- fogalmazott egy szakíró.
Azt egyébként már Ricasoli báró is úgy gondolta, hogy kétféle Chiantit kell készíteni: egy gyorsivású, gyümölcsöset és egy hosszabban eltartható, igényesebb verziót. Ez utóbbit általában Riserva megjelöléssel dobják piacra a termelők és áruk a világ nagy vörösborai környékén van, míg az előbbiekből néha a magyar hipermarketekben is ki lehet fogni egy-egy tisztességes tételt, ráadásul nagyon fogyasztóbarát, 1000 forint alatti áron.