Sorozatunkban rendet vágunk pezsgő- és habzóborok között, sőt, ez utóbbiak kapcsán szétszálazzuk egymástól a spumantékat és a frizzantékat is. Bubisnak tehát mindenképpen bubis, no, de hány bubis (és milyen?) Első rész: Prosecco.
A Vasárnapi Blikk-nek írtuk.
 |
| "Te adoro, Follador, oh!" |
Menő kerti parti ma már alig elképzelhető jégbe hűtött, buborékos Prosecco nélkül. Sokan azt hiszik, hogy a ’prosecco’ (ejtsd: proszekkó) a pezsgő olasz neve, ami akkor is tévedés, ha történetesen széles körben elterjedt. A Prosecco ugyanis eredetileg a szőlőfajta neve, amelyből a népszerű olasz pezsgőbor készül: készítenek belőle „szénsavmentes” fehér bort is, igaz, csak ritkán és az is elfogy helyben. De hol az a hely? A kilencvenes évek legendás farmer- és bőrdzseki piacáról a magyarok számára is ismerős Tarvisiotól északra, a hegyekben: elsősorban is Conegliano és Valdobbiadene lankáin. (Különösen ez utóbbi nevet jegyezzük meg: a leghíresebb Proseccók innen jönnek.)
Annak is megvan persze az oka, hogy sok borivó fejében a Prosecco egyet jelent a száraz „pezsegő borokkal”. Ebbe kisebb részt belejátszik az a véletlen, hogy a szőlőfajta nevében megbúvik az olasz ’secco’ szó, ami szárazat jelent. Nagyobb részt pedig az, hogy a huszadik század második felétől a fent említett borvidéken egyre jobb minőségű pezsgő borokat kezdtek készíteni: egy, a mi pezsgőnkhöz hasonlóan buborékos úgy nevezett spumantét és egy lágyabb, kevésbé szénsavas, úgy nevezett frizzantét, amiket az Isten is arra teremtett, hogy népszerűvé váljanak a világon. Részint azért mert egy teljes menühöz fel lehetett adni őket: aperitifként éppúgy beváltak, mint főételek kísérőjeként, részint pedig azért, mert összehasonlíthatatlanul olcsóbbak voltak, mint a hasonlóan univerzális francia pezsgők, a Champagne-ok.
Persze nem is ugyanúgy készülnek: míg egy igazi Champagne egész életét ugyanabban az üvegben tölti, ott erjed ki először és másodszor is, addig a Proseccók 90%-a tankpezsgőként készül: egy hatalmas acéltartályban kerül sor a másodlagos erjedésre, aminek a következtében széndioxid kerül a borba. Ennek megfelelően a Proseccóban nincsenek úgy nevezett másodlagos aromák (az élesztő kekszes, briósos ízei), hanem az elsődleges, gyümölcsös ízek uralják őket és nem is eltarthatók, „azonnal” meg kell inni, ami a palackozástól számított három évet szokott jelenteni általában.
Itália meghatározott borrégiói évi 160 millió palacknyi Proseccót állítanak elő, amely el is fogy. Az olaszok mellett az amerikaiak és az angolok nagy rajongói a Proseccónak, de tör előre a műfaj hazánkban is. Idén például már a londoni borbisztrók legújabb üdvöskéje, a valdobbiadene-i Follador Prosecco is megvásárolható a magyarországi kiskereskedelemben, ami jól jelzi a magyar piac fejődését. Így az idei nyár honi kerti partijain valószínűleg egyre több helyütt várják majd a vendégeket – az egyszerű, szénsavval dúsított habzóborok mellett – itáliai Proseccóval is.
Annak is megvan persze az oka, hogy sok borivó fejében a Prosecco egyet jelent a száraz „pezsegő borokkal”. Ebbe kisebb részt belejátszik az a véletlen, hogy a szőlőfajta nevében megbúvik az olasz ’secco’ szó, ami szárazat jelent. Nagyobb részt pedig az, hogy a huszadik század második felétől a fent említett borvidéken egyre jobb minőségű pezsgő borokat kezdtek készíteni: egy, a mi pezsgőnkhöz hasonlóan buborékos úgy nevezett spumantét és egy lágyabb, kevésbé szénsavas, úgy nevezett frizzantét, amiket az Isten is arra teremtett, hogy népszerűvé váljanak a világon. Részint azért mert egy teljes menühöz fel lehetett adni őket: aperitifként éppúgy beváltak, mint főételek kísérőjeként, részint pedig azért, mert összehasonlíthatatlanul olcsóbbak voltak, mint a hasonlóan univerzális francia pezsgők, a Champagne-ok.
Persze nem is ugyanúgy készülnek: míg egy igazi Champagne egész életét ugyanabban az üvegben tölti, ott erjed ki először és másodszor is, addig a Proseccók 90%-a tankpezsgőként készül: egy hatalmas acéltartályban kerül sor a másodlagos erjedésre, aminek a következtében széndioxid kerül a borba. Ennek megfelelően a Proseccóban nincsenek úgy nevezett másodlagos aromák (az élesztő kekszes, briósos ízei), hanem az elsődleges, gyümölcsös ízek uralják őket és nem is eltarthatók, „azonnal” meg kell inni, ami a palackozástól számított három évet szokott jelenteni általában.
Itália meghatározott borrégiói évi 160 millió palacknyi Proseccót állítanak elő, amely el is fogy. Az olaszok mellett az amerikaiak és az angolok nagy rajongói a Proseccónak, de tör előre a műfaj hazánkban is. Idén például már a londoni borbisztrók legújabb üdvöskéje, a valdobbiadene-i Follador Prosecco is megvásárolható a magyarországi kiskereskedelemben, ami jól jelzi a magyar piac fejődését. Így az idei nyár honi kerti partijain valószínűleg egyre több helyütt várják majd a vendégeket – az egyszerű, szénsavval dúsított habzóborok mellett – itáliai Proseccóval is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése