Lehet, a fejünk még kicsit zsong a szilveszteri pezsgőtől, de vigyázó szemünket már a szőlőre vessük. Ugyanis a boros ünnepek sorában az első minden bizonnyal Vince, a borászok védőszentjének napja, melynek alkalmából boros gazdák országszerte izzítják a pince kulcsát és a szentelt bort, hogy a szürke januári hidegben vendégeikkel együtt ázzanak el a szőlő között, biztosítván az év bőséges termését.
Az érdekes egyébként az, hogy Szent Vincének, aki földi életében hispániai diákónusként tengette napjait, sok köze nem volt a borhoz, túl azon, hogy Zaragoza püspöke melletti szolgálatában nyilván viszonylagos közelségbe került a miseborral. A 300-as évek elején Diocletianus császár meghirdette az utolsó nagy keresztényüldözést, a püspök és a diákónus pedig kifogták az egyik legkegyetlenebb helytartót, aki minden áron meg akart felelni a császár elképzeléseinek. A két egyházi embert válogatott kegyetlenségekkel kínozta halálra, ám a legenda elsősorban abból született, hogy a valenciai helytartó nem engedte eltemetni, ám a diákónus porhüvelye csak nem akart eltűnni a föld színéről. A „sós kútba teszlek, onnan is kiveszlek, kerék alá teszlek, onnan is kiveszlek” mintájára elébb egy szántóföldre vetette, hogy ott madarak és kutyák martalékává váljon, ám egy holló szárnyai alá vette, úgy védelmezte. Majd egy zsákba dobva, és kövekkel megrakodva a tengerbe vetette, ám Vince földi maradványa nem süllyedt el, hanem kisvártatva partot ért.
Szent Vince valószínűleg neve alapján lett mégis a borászok védőszentje: a vin ce jelentése százszoros bor. És ugyan a szőlészek és borászok szokásaiban, hitvilágában elsősorban a természet „isteneinek” volt/van szerepük – hiszen a természettől függnek –, a kereszténység elterjedésével a szenteknek is jutott e világban szerep. Így lett Szent Márton, Szent György és Szent Vince a bor világának kitüntetett alakja és névnapjuk alkalom egy kis vígasságra.
Korábban több hagyomány is jellemezte e jeles napot. A századforduló környékén pécsi szőlősgazdák például egyik pincéből a másikba együtt járva áldomásoztak, miközben kémlelték az eget, hogy a nap kisüt-e. Ugyanis egy népi mondás szerint: „Ha megcsordul Vince, tele lesz a pince, ha kipeg-kopog-kopog kevés lesz a borod!”. Tekintve, hogy az idei tél mindeddig meglehetősen tavasziasra sikeredett, és nincs hó, ami megcsordulna holmi kis napsütéstől, a globális felmelegedés feltehetően e mondóka revideálására kényszerítheti a borászokat. A moldvai magyarok rigmusa ugyanakkor érvényesnek tűnik: „Fényes Vince, tele pince. Ködös Vince, üres pince.”
Szintén népi hagyomány még a jelképes szőlőmetszés: a szőlőindákról úgynevezett vincevesszőt vágtak. A levágott venyigét a szobában vízbe állították, és hajtásaiból jósoltak az új termésre vonatkozóan. A szokás feltehetően Dél-Európából ered, ahol ilyenkor már valóban metszik a szőlőt.
A pannonhalmiak által újjáélesztett tradíció tisztán keresztény gyökerű: a bencések kimennek a szőlő közé és Szent János napján megáldott újbort – ami a Pannonhalmi Apátsági Pincészet esetében a Szt. Martinus cuveé – kilocsolják a földekre, hogy gazdag termést hozzon az év. Természetesen nem csak a föld szívja magába a jó bort, de a lelkes vendégsereg is, hiszen „Vince napján mindenki örül, poharakból csak jó bor ürül...”. Idén január 21-én ünneplik a szerzetesek Vince napját, melyen bárki részt vehet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése