Tokaj-Hegyaljai dűlőklasszifikáció

Méltó régi nagy híréhez

Néhány hete szenzációszámba ment a Tokaj-rajongók körében, hogy elkészült az a Tokaj-Hegyalja-térkép, amely a történelmi dűlők klasszifikációján alapul. De miért olyan nagy dolog ez? És egyáltalán: mi az a klasszifikáció?

A Vasárnapi Blikk-nek írt cikkünk hosszabb változata.

Forrás: tokajwine.net

Nos, a klasszifikáció a borsznobok egyik legfontosabb kifejezése: osztályozást jelent. Történelmi (és nagyon is valós) tapasztalat ugyanis az, hogy bizonyos dűlőkről jobb borok teremnek, mint másokról, hiába találhatók akár ugyanazon a hegyoldalon. (Sok mindenen múlik ez: a talaj változó összetételén, a napnak, szélnek való kitettségen, a hegyoldal meredekségén... meg a Jóistenen.) Így beszélhetünk első-, másod-, vagy harmadosztályú dűlőkről is, ami bizony a bor minőségében és – elvileg – az árában is kifejezésre jut. Legalábbis a világnak olyan szerencsés tájain, mint például Burgundia, ahol a borkultúra fejlődése, hagyománya érdemben sosem szakadt meg: egy burgundi grand cru, vagy premier cru bizony sok pénzt megér a borbarátoknak. Tokaj-Hegyalján nem alakultak ilyen szerencsésen a dolgok, pedig a leghíresebb magyar borvidéknek is több évszázados múltra visszatekintő dűlőklasszifikációs rendszere van. A tokaj-hegyaljai dűlők első ismert és ránk maradt osztályozását még Bél Mátyás készítette el az 1730-as években, a másodikat pedig Szirmay Antal 1795-ben. A két dátum között történt még valami, ami a Tokajit a világ élvonalába emelte: 1737-ben jelent meg a királyi rendelet, amely a tokajival azonos értékűnek mondta ki 21 további hegyaljai település borait: vagyis megszületett a világ egyik első eredetvédelmi rendszere. (Csak a portói borvidék lehatárolása tekinthet vissza hasonlóan hosszú múltra!) A legnagyobb baj azonban nem az, hogy az azóta eltelt közel 300 évben számos termőhely, dűlő neve megváltozott, hanem az, hogy a tömegtermelés évtizedeiben az apró különbségekkel, a legjobb minőség kutatásával nem is nagyon törődött senki. Tokaj titka lassan feledésbe merült. És bár a rendszerváltás óta Tokaj-Hegyalja fölébredt tetszhalott állapotából, a történelmi dűlőbesorolás valahogy mégsem éledt újra. Talán túl sok érdeket sértett volna, ha kiderül, hogy egy-egy – máskülönben népszerű – bor nem a legelőkelőbb dűlőn termett. 

Ezért volt olyan hosszú és nehéz küzdelem az, amire a TokajWine.net nevű műhely vállalkozott Alkonyi László szakíró vezetésével. Ők Bél Mátyás öröksége és a levéltárakban fellelhető adatok alapján lassan rekonstruálták az „elveszett térképet”. Ezt mutatták be a nagyközönségnek és tették elérhetővé mindenkinek a HetedHétHatár – Tokaji dűlőklasszifikáció című könyvecskében a könyvhét táján.

A történelmi dűlőket azonban leginkább pohárból érdemes megismerni: aki teheti, vegyen egy-egy dűlőt bemutató (dűlőszelektált) tokajit: kóstoljunk például Betsek-, Teleki-, vagy Lapis-dűlőt!